Utolsó kommentek

Az eddigi egyik legjobb Adidas reklám

2008.03.26. 10:30 ReklámFüggő

Címkék: sport sztárok adidas tv spot tbwa

Annak ellenére, hogy igencsak problémás a helyzet mostanság az Olimpia körül, és több ország is ilyen-olyan bojkottal fenyegetőzik a kínai kormány "cenzúravágya", illetve a Tibettel való szembenállása miatt, a kínaiak mégis inkább csak az esemény tökéletes, és (mivel kínai, így) monumentális megrendezésével foglalkoznak.
Propagálják is rendesen a pekingi játékokat, természetesen az Adidas-szal karöltve. Készítettek is már közösen néhány hirdetést (plakátokat és reklámfilmeket is), ezek közül pedig a legújabb a Hu Jia kínai műugrót bemutató, "Impossible is Nothing" reklám. Szerintem elképesztően eltalálták a szpottot, sokkal hangulatosabb, mint a "Lehetetlen nem létezik" kampány legtöbb filmje (pl. a Beckham-es, vagy épp a Messi-s).


 

 

Szöveg:

Hu Jia vagyok. Az első Olimpiámon ezüstérmes lettem. A következő 3-4 évben állandóan csak ezüstöket nyertem. Néhányan azt gondolták, hogy sosem leszek képes aranyat nyerni, és ez nagyon bosszantó volt. Nem gondoltam, hogy az első hely elérhetetlen lenne. Mindent beleadtam és rendkívül keményen edzettem, ez pedig meghozta nekem a győzelmet. 2008-ban, a szülővárosomban újra próbára akarom tenni magam.

A lehetetlen nem létezik.




Némi infó:

Reklámügynökség: TBWA/China
Creative Directors: Yang Yeo, John Merrifield
Creative Director/Szövegíró: Sarawut Hengsawad
Creative Director/Art Director: Elvis Chau
Associate Creative Director: Lesley Zhou
Art Directors: Nie Lang, Xia Zheng, Susie Sun, Amani Qian
Szövegíró: Lesley Zhou, Nicky Zhang, Michelle Wu
Production Company: Stink/Psyop
Directors: Marie Hyon and Marco Spier, Psyop
Executive Producers: Justin Booth-Clibborn, Psyop and Daniel Bergman, Stink
Producers: Lucia Grillo, Psyop and Mungo Maclagan, Stink
DOP: Alex Melman
Associate Producer: Nathan Jew, Psyop
Assistant Producer: Kay Chen, Psyop
Lead TD: Pakorn Bupphavesa
Designers: Kim Dulaney, Marie Hyon, Joshua Harvey
TD: Alvin Bae, Bashir Hamid, Chris Bach, Damon Ciarelli, Ted Kofsatis, Tony Barbieri
VFX supervisor: Theo Maniatis
Modeling/ Rigging: Lee Wolland, Kitty Lin, Anthony Patti, Rie Ito, Jaye Kim
Lead Animator: Pat Porter
Animators: Ian Brauner, Justin Burton, Nicholas Johnnides, Gerald Ding, Eddy Estevez, Chris Santoianni, Jae Ham, Jed Mitchell, Melanie Tonkin
CG: Mike Papagni, Rich Magan, Pete Hamilton, Helen Choi, Anthony Patti, Tatchapon Letwirojkul, Andreas Berner
Massive: Joerg Liebold and Dave Barosin
Compositors: Matt Hanson, Bee Jin Tan, Elliot Blanchard, Borja Pena, Eric Concepcion, Makoto Sato, Theo Maniatis, Aska Otake, Joe Vitale
Tracking: Hyunjeen Lee and Seung Hyung Lee
Lead Roto Artists: Leslie Chung, Joshua Bush
Roto Artists: Joseph Oberle, David Marte, Carlos Rosario, Tiffany Chung, Will Frazier, Max Kornev, Rich Pernice, Jelena Vukosav, Alejandro Monzon, Kristian Mercado, Stefania Gallico, Jess Mireau
Editor: Cass Vanini
Assistant Editor: Brett Goldberg
Cell Animation: Boolab
Audio Post: Sound Lounge
Music Production: Songzu

süti beállítások módosítása